The North Face, Naturelle Freeride Festival

2013.02.02-09.

Vars, Franciaország

Majd egy évtizede találkozunk minden évben! Ez a kilencedik alkalom lesz, hogy a magyar freeride elit és azok, akik érdeklődnek a pályán kívüli csúszás iránt, találkoznak valahol a Francia Alpokban, hogy egy felejthetetlen hetet együtt töltsenek. A kilenc év alatt sok minden változott és azt hiszem joggal kijelenthetjük, hogy hihetetlen fejlődésen ment keresztül a résztvevők sí és snowboard tudása - legyen az versenyző vagy szurkoló -, a versenyek minősége és a résztvevők összetétele.

A kilencedik freeride kicsit átalakul, még nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a versenyek és az esti bulik minőségére, több kategóriában és versenyszámban is megmérettethettek. Persze nem szeretnénk elfeledkezni azokról sem, akik már lassan tíz éve velünk vannak: idén először lesz senior kategória illetve a jól megszokott minőségben oktatás is minden korosztálynak. Az esti programok is reformálódnak. Lesznek exkluzív mulatságok a hegyen, elő zenés bulik, délutáni borkóstolók, grillezés és persze a jól megszokott tüzes buli sem maradhat el.

 

 Az utazás

Időpont: 2013. február 1. (péntek), 18.00

Helyszín: Kongresszusi Központ parkoló

Utazási idő: kb. 17 óra

Az 1280 km-t elsőre ijesztőnek tűnik, azonban valóban komfortos buszokon és főként éjszaka tesszük meg a távot, így gyorsan eltelik az idő.

Az utazási idő hossza az elfogyasztott italok hosszúságával egyenes arányban nő, így megkérünk mindenkit, hogy az italozásnak azt a formáját válassza, amely a legkevesebb megállással jár :)

A buszra viszonylag szolid mennyiségű cucc fér. A személyi kvóta: egy nagy táska, egy kis kézi poggyász, valamint a deszka vagy léc szett. A buszra csak a buszon utazok tehetik fel a csomagjaikat.

Az autóval utazóknak a javasolt indulási időpont: 2013. február 1. (péntek), 22.00.

Autóval 12-14 óra az utazási idő.

A kocsinak legyen nemzetközi biztosítása. Egy átlagos autó a jelen autópályadíjak és üzemanyagárak mellett durván 120.000 Forintból képes megjárni az utat oda-vissza.

A javasolt útvonal: Budapest – Lendava –Ljubjana – Trieste – Velence – Milánó – Torino – Oulx – Mongenevro/Monginevre – Briancon – Vars


Önellátás

Extra dolgokat érdemes hozni, pl.: melegszendvicssütő, palacsintasütő, stb. A francia árak elég borsosak, így érdemes otthonról hozni ezt-azt. Alapvető élelmiszereket: kenyeret, tojást nem érdemes vinni, mert az viszonylag olcsón beszerezhető kint is, de ha van lehetőség hűtőládára (kocsisoknál), a húson lehet sokat spórolni. Az étkezés gyakorlatilag napi két alkalomra korlátozódik: bőséges reggeli és gyors, de tápláló vacsora.


Az apartman elhagyása

Az apartmanokat legkésőbb szombat 10.00-ig el kell hagyni! A kialakított jó viszonynak köszönhetően remélhetőleg dinamikusan lezajlik majd, de a franciák igen nehezen kezelik a problémákat, ezért kérek mindenkit, hogy a szobák tisztaságára és épségére különösen ügyeljen, mert könyörtelenül elveszik a kauciót, ha valami gond van. A szobákat teljesen kitakarítva kell átadni. Mosogatni kell, ha van porszívó, akkor kiporszívózni, sütőt takarítani és a fürdőt rendben otthagyva kell átadni. Mindezt reggel 10.00-ra. Ezért javasolt az esti pakolás és a korai kelés, ennek érdekében péntek estére mi is lightosabb partyt tervezünk, az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a hivatalos záró bulira is csütörtök este kerül sor.

A kocsisok már este megtömhetik a csomagtartót, hogy reggel csak az apróbb dolgokkal kelljen foglalkozni. Ha minden jól megy, a buszosok is megindulnak 11.00 óra körül. Nagy valószínűséggel egyszerre fogják a kauciókat visszaadni, miután az összes apartmant rendben találták. Kérjük, legyetek türelemmel a kiköltözéskor. Az egyénileg utazók ha sietni szeretnének, keressenek olyan buszos utast, akit ismernek és rá merik bízni a pénzüket. Ők majd átveszi a kauciójukat, így korábban is hazaindulhatnak. De csak azután célszerű ezt tenni, ha az ellenőr átnézte a szobákat és rendben találta, mert különben ha gond van, akkor már nem lesz lehetőség a reklamálásra.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, ha a fentieket mindenki betartja, akkor gördülékenyen lehet ki -és becsekkolni és elkerülhetőek az esetleges kellemetlenségek.


Jelentkezés és befizetés

A túra buszos ára: 285 EUR + 25.000 Forint, melyet 2 részletben lehet befizetni.

Az első részlet befizetési határideje: 2012. november 20-ig: 100 Euró (vagy ennek megfelelő Forint)

Eddig a határidőig kérjük jelezzétek, hogy busszal vagy egyénileg kívántok utazni.

2012. december 1. után jelentkezőknek a teljes összeget kell befizetniük.

A második részletet 2013. január 15-ig kell befizetni.

A fizetés módja:

Személyesen készpénzben a Neckermann Utazási Irodában.

Cím:  1055 Budapest, Szent István körút 29. (bejárat a Bihari János utca felől)

Tel: +36706294865

Engedély szám: R-00801/1999/1999

Átutalással: telefonon egyeztetett számlaszámra

A jelentkezési lapokat (akinek esetleg nincs, az a gaboard@t-email.hu címre írjon és küldök neki) kitöltve küldjétek el e-mailben, faxon vagy személyes befizetésnél értelemszerűen az átvevő igazolását megtartva marad ott.

A túra legfontosabb tudnivalója: a részvételi díjon kívül szükséges szobánként 300 euró kaució! Idén nem szedjük be a kauciót a túra előtt, hanem központi elő-letéttel átvesszük a kulcsokat az érkezésetek előtt és csak akkor adjuk oda a kulcsot, ha a 300 euró borítékban átadásra kerül!

Ez a szoba épségéért kért garancia, amit a franciák igen komolyan vesznek. Így amikor a szobákat átveszitek, kéretik mindent jól átnézni. Értem ez alatt, hogy ablak nincs kitörve, padló elégetve vagy ilyen durvább dolgokat.

Ha semmi gond nincs, akkor az indulás előtt visszaadják.

A bérletekhez idéntől nem szükséges az igazolványkép szükséges, ugyanis átálltak a mágneskártyás rendszerre.

Ami még nagyon javasolt, sőt kötelező, az egy teljes utazási időszakot felölelő utasbiztosítás, aminél oda kell figyelni, hogy snowboardozásra és síelésre egyaránt alkalmas legyen, ugyanis sok biztosító nem fizet ilyen jellegű sportbalesetre. Nos, a francia egészségügy viszont eléggé nem vicces árakon dolgozik. Egy sima mentés „tepsiben” és egy röntgen hozzá, még ha semmi nincs is eltörve, akkor is 2-300 ezer forint, nem beszélve arról, ha tényleg baj van. Tehát kell!!!


A bérlés:

Kedvezményes snowboard bérlésre van lehetőség STORE13 a Burton snowboard forgalmazójánál Budapesten a Karolina u. 17-ben.

Különféle modellekből választva lehet bérelni komplett szettet (deszka, bakancs, kötés) mindössze 17.000,- forintért. Csak jelezni kell, hogy a NATURELLE táborba jöttök.

Az üzlet elérhetősége: 1/466-5510

Érdemes egy hónappal előtte foglalni, hogy biztosan legyen a méretedben cipő, és olyan deszkád legyen, ami igazán tetszik.